1993 / 1 - Mihail Gorbacsov tájékoztató levele

Nyomtatás

Nemzetközi Zöld Kereszt elnök Michail Gorbacsov levele Magyarország miniszterelnökének Antal Józsefnek.

Antal József úrnak

a Magyar Köztársaság miniszterelnökének

Tisztelt Miniszterelnök Úr!

       A Nemzetközi Zöld Kereszt elnevezésű, önkéntes, nem profitorientált, nem kormányközi szervezet 1993 április 19.-én alakult Japánban Kiotóban. Létrehozásában olyan egyházi méltóságok, parlamenti képviselők, és ökológusok vettek részt a világ különböző országaiból, akik az ökológiai katasztrófák elhárításának érdekében az Értékrend Megváltozásának Globális Fórumának ülésére érkeztek Kiotóba.

       Azzal a céllal írok Önnek, hogy kormánya és népe figyelmét – az új szervezet Chartájának szavaival élve - az élő környezet védelmére irányítsam, az egész emberiség, a föld minden élőlénye tartós jövőjének biztosítása érdekében. Ismétlem a Chartát idézve, a szervezet tevékenységének programja a következőkben foglalható össze:

       1. Elősegíteni a hatékony, energikus és időben történő reagálást azokra a már megtörtént, illetve közeledő ökológiai katasztrófákra, amelyek az emberi tevékenység miatt következtek be, valamint javaslatok kidolgozása az értékrendek megváltoztatására az ilyen jellegű katasztrófák elhárítása és enyhítése érdekében.

       2.Elősegíteni az értékrendek megváltoztatását a képzésen és kommunikáción keresztül, annak a párbeszédnek a biztosításáért, amelynek célja az ökológiai problémák minél szélesebb körű tudatosítása, és a környezet romlásáért felelősök megjelölése.

       3.Elősegíteni egy nemzetközi ökológiai törvény kidolgopzását, amely a tartós környezetvédelmi politika alapja lehet.

       Az Ön kormánya több alkalommal nyilatkozatban osztotta aggodalmunkat és megjelölte a megoldás útjait a közvélemény széles rétegeinek bevonásával.(1) Ezért biztos vagyok benne, hogy lehetőség van a hatékony közös cselekvésre a Nemzetközi Zöld Kereszttel, ami egyúttal hozzájárul országának és népének stabil fejlődéséhez.

       A Nemzetközi Zöld Kereszt az azonnali problémákat az ENSZ illetékes intézményeivel és újonnan létrehozott szerveivel szoros együttműködésben kívánja megoldani.

       Nagyon hálás lennék Önnek, ha tájékoztatna, ki az a személy kormányában, akivel a Nemzetközi Zöld Kereszt együttműködhetne a közös problémák megoldásában.

       Örömmel tájékoztatom Önt, hogy Wiederkehr úr, a svájci parlament képviselője elvállalta az ügyvezető igazgatói posztot. Ahogy megkapom Öntől a tájékoztatást, kivel léphetünk kapcsolatba kormányából, átadom Wiederkehr úrnak a további kontaktus felvétele céljából. Mint azt Ön is tudja, az idő most különösen fontos, ezért várom mielőbbi válaszát.

Őszinte tiszteletéről biztosítja:

Mihail Gorbacsov

a Nemzetközi Zöld Kereszt elnöke

 

(1) Megjegyzés:

Mihail Gorbacsov ezen kijelentésével harmonizál például az Antal kormány 1990 májusi Nemzeti Megújhodás Program környezetvédelmi fejezetéből az alábbi környezetvédelmi kormányzati cselekvési filozófia.

A rendszerváltozás hatása: Az örökölt helyzet ellenére a környezetvédelem számára történelmi lehetőség nyílt. A demokratikus átalakulási folyamatnak többek között a különböző környezetvédelmi akciók adták a döntő lökést. A polgárságnak megnőtt az igénye az egészséges és emberi környezet iránt. A kormány intézkedései és a polgárok aktivitása biztosítékot adhatnak környezeti állapotunk romlásának megállítására, illetve annak javítására. Hazánk környezetvédelmi helyzete az elvek újragondolását és új környezetvédelmi és használati gyakorlat kialakítását igényli. A legfontosabb elv az, hogy magát a gazdaságot kell a környezettel harmonikusan fejleszteni, működtetni. A magyar gazdaság újraélesztése csak a környezetbarát gazdasági-termelési szerkezetváltás megvalósítása, a piacgazdaság kialakítása és a tulajdonosi szemlélet megerősödése útján lehetséges. a Környezet- és a természetvédelem alapvető nemzeti érdekünk. A kormány nem fogadja el az egysíkú technokrata szemléletmódot; a veszélyek lebecsülését; kisebb csoportok érdekeinek előtérbe helyezését… Ugyanakkor nyilvánvaló, hogy ökológiai gondjaink csak akkor oldhatók meg, ha a magyar társadalom szemlélete, értékrendje megváltozik és a környezete iránti érzékenysége tovább növekszik.

texnikaiya.ru | grazil.ru | story4baby.ru | best-to-baby.ru | sfera4auto.ru